A békésszentandrási duzzasztó által felvízre és alvízre osztott Hármas-Körös alvízére 47,5 km esik, ez kevéssel, több mint a felét teszi ki a folyó teljes hosszának.
Érintett települései: Békésszentandrás, Öcsöd, Kunszentmárton, Szelevény, Magyartés, Csongrád. Míg a felvíz nyári vízszintjét – a folyó nyugalmi állapotában – a duzzasztó határozza meg, addig az alvíz esetében ez több tényezőtől is függ. Az alaphelyzetet véve – mikor nincs árhullám és átlagos a vízhozam – a duzzasztókapukról alázúduló Körös, a felvíz szintjénél mintegy 3-4 méterrel alacsonyabban robog tova a kb. egyharmaddal keskenyebb, magas partfalú mederben.
Az alvíz meredek rézsűjű mederszelvénye innentől mintha csak a Tisza kicsinytett más volna, a benne siető víztömeg sebessége is nagyban hasonlít a Tisza „húzós” folyására, az 1 m/s sebességet rendesen eléri vagy meghaladja. (Ha megint csak horgásznyelvre szeretnénk lefordítani, akkor ez annyit tesz, hogy egy 0,20 mm-es zsinóron egy 60-70 g-os laposólom áll meg biztonsággal a mederben.)
Míg a felvíz vízszintjét a vízlépcső nagymértékben képes befolyásolni, addig az alvízre kevésbé van hatással. Nyilván ha több vizet ereszt el, akkor gyorsabb folyást generál, ha kevesebbet, akkor lassabbat, de összességében az alvízi szintre, mesterséges és kiszámítható módon kevés lényegi hatást tud gyakorolni. Ami az alvíz szintjét meghatározza, az kizárólagosan a vízgyűjtőről érkező árhullámok és a Hármas-Köröst befogadó folyó, a Tisza vízállása. Az év legnagyobb részében, gyakorlatilag ez utóbbi határozza meg az „alkörösi” vízállást, mint tulajdonképpeni, a duzzasztók megépülése előtt, az egész Körös-Berettyó vízrendszerre befolyással lévő természetes hatás.
Ha a Tisza magas, a Hármas-Körös alvize is az, ha alacsony, akkor a duzzasztó alatti Hármas-Körös szakaszon is alacsony a víz. Ezen alvízi szint, a duzzasztó által sokszor változatlan felvízi szinttől függetlenül képes állandó süllyedésre-emelkedésre a Tisza miatt. Éppen ezért olyan, mint nyári és téli vízszint (amit a felvízen a duzzasztó állít be), nem is különíthető el az alvízen. A Tisza befolyása alól csak az a kivétel, ha a Körösök vízgyűjtőiről érkezik akkora árhullám, ami önmagában is magas vizet produkál a folyó teljes alvízi és felvízi szakaszán, bár ez legtöbbször szintén magas tiszai vízállásokkal esik egybe. Mindenesetre elmondható, hogy a Körös nyugalmi állapotában az alvíz szintjét a Tisza szabályozza. Aki kicsit is tisztában van a Tisza vízállások léptékeivel, az előtt világos, hogy ez az alvízre vetítve könnyedén több méteres ingadozásokat jelenthet az év bármely szakában.
Látható tehát, hogy vízjárás tekintetében egy duzzasztómű mennyire különböző hatásokat képes érvényesíteni egy folyó felvízén és alvízén, így a Hármas-Körös esetében is. Ebből persze – mint egy láncfolyamat –, egy sor egyéb különbség is adódik, a víz ökoszisztémáján át a mi esetünkben a horgászati lehetőségekig. Vegyük sorra néhány bennünket, horgászokat érintőt.
Bár a Hármas-Körös alvize hasonló medervonulattal rendelkezik a felvízhez – megmaradt kanyarok és holtági átvágások váltakozása –, mégis teljesen más környezeti látványként tárul a szem elé. Míg a duzzasztott felvíz magassága, a partéltől illetve hullámtéri szinttől csupán 0,5-2 méterrel található, közel a mederteltséghez, addig az alvíz, meredek, katlanszerű, keskeny mederben folyik, átlagosan 3-6 méterrel alacsonyabban a partélnél illetve a hullámtér szintjénél.
Holdbéli táj, mondják olykor, hiszen az alvíz minden bizonnyal a hazai síkvidéki élővizek egyik legvadregényesebb arcát mutatja. A magas partoldalakról vízbecsúszott fák, az élesre mart agyagfalak rabul ejtik nem csak a horgászfantáziát, hanem a természet szépségeiben örömet keresők képzeletét is.
Míg a felvíz már inkább a dévér és márna szinttáj kevert jellegét hordozza, (iszapos-márgás meder, sokszor lassú, szinte álló víz), addig az alvíz inkább a márna szinttáj arcát mutatja (agyagos-márgás meder, gyorsabb vízáramlás.) A meder átlagos szélessége 50 méter, de a szűkületeknél vagy extra alacsony vízállásnál van ahol a 40 métert alig éri el, szélesebb kanyarívek kiöblösödésénél vagy nagy víznél azonban 60-70 méter is lehet egy-egy ponton.
Az „alkörös” vízmélységét nehezen lehet átlagolni. Talán a jóval erősebb sodrás is tehet róla, hogy rendkívül változatos a mederképlet. Nem csak a gödrök, visszaforgók, padmalyok határozottabbak, hanem a felvízen általános érvényű szabályok sem érvényesek annyira, a kanyarok és kanyari átvágások esetében. Míg a felvízen a kanyarok és ívek utáni egyenes szakaszokon megbízhatóan beáll a víz egy átlagra, addig az alvízen ez nem érhető ennyire egyértelműen tetten.
Akad olyan alvízi „egyenes”, ahol kilométereken keresztül 1,5-2 méter a mélység, máshol 3-4 méter, van ahol 4,5-5-ös víz van, nem beszélve a kanyarokról, ahol 5-6 méteres gödröktől a 10 méternél mélyebb kutakig bárminemű mederképlet előfordulhat. Annyi bizonyos, hogy egy alacsony nyári vizet véve alapul, a legsekélyebb medervonulat csupán 1-1,5 méter – szinte gázolható –, míg a legmélyebb pontok 11 méter körüliek, amihez ha hozzávesszük a felvízhez hiányzó 3-4 méter szintkülönbséget, akkor látható, hogy az alvíz relatív legnagyobb mélységei túltesznek a felvízén.
Tovább színesíti az alvíz „mederrepertoárját”, hogy míg a Hármas-Körös felvízén nagy kőszórásos partvédelmet nem találunk, addig az alvíz egy-egy jókora megmaradt kanyarját teljes hosszában kőpaplannal terítették le. Ilyen végigkövezett kanyar pl. a Péterszögi-kanyar Kunszentmártonnál, ami régente híres süllőtanya hírében állt. Persze, mint egykori, márgás, kérésztelepeket rejtő kanyarok nyilván veszteségek a folyó ökológiája számára, mint jó horgászhelyek azonban gazdagítják a lehetőségeket. Csakúgy, mint az alvíz medrében is szép számmal található, partélekről becsúszott fák sokasága, amelyek egyes kanyar-együtteseknél komplett akadó-rendszereket alkotnak az alvízen.
Az alvízen, mint potenciális horgászhelyeket, feltétlenül meg kell említeni a befolyókat, melyek a felvízzel ellentétben sok esetben még "működnek", azaz valóságosan "befolynak", mivel az alvíz nyugalmi vízszintje, a hullámterek visszafolyó fokainál és a holtági befolyó csatornáinál általában alacsonyabban van. Ha víz érkezik ezeken, akkor bizonyosan odavonzzák az apró- és általuk a ragadozó halakat, ráadásul sok befolyó környezete mérsékelten kövezett, s ez tovább növeli haltartó képességüket.
Ami az alvíz hullámterét illeti, nagyban hasonlít a felvízére. Vannak teljesen elhanyagolt és állandóan gondozott területei is, de talán ez utóbbiak több helyen érhetők tetten. Az alvíz – mentetlen holtágak miatt – helyenként jóval tágasabb hullámterein, sok helyen találhatóak óriási kaszálók, de előfordulnak kisebb, művelés alá vont területek is. E területeken általában kijárt hullámtéri utak is találhatóak, de nyilván ezeknek nem a horgászhelyek megközelítése a céljuk, főleg, ha nincs is különösebben kiemelkedő horgászhely a közelben.
Itt is érvényes tehát a felvízi szabály: a hullámtér állapotától szinte független az a tény, hogy van-e jó és jól megközelíthető parti állás vagy sem. Ezt kizárólag az dönti el, hogy lehet-e halat fogni vagy sem. Ha igen, akkor a horgász árkon-bokron keresztül is utat tapos, de ha nincs miért, akkor a legszebben gondozott hullámtér közelében sem találunk horgászhelyet. Az alvízen, ez a tiszai torkolat közelében sok helyen megfigyelhető és hogy miért fokozottan itt, az majd később érthetővé válik.
Összességében elmondható tehát, hogy az alvíz, sokkalta változatosabb, sokkal természetesebb jelleget hordoz, mint a mesterségesen jobban befolyásolt felvíz. Sajnos ez a halállományban és a horgászati lehetőségekben korántsem mutatkozik meg mindig.
A Hármas-Körös alvize bár nem olyan tekintélyes víztömeg, mint a felvíz, ennek ellenére szintén rendkívüliek az élőhelyi adottságai. Halállománya hasonló a felvízéhez, ugyanúgy megtalálható a hazai halfauna mintegy kétharmada, ugyanúgy függ az állomány általános minősége az embertől és ugyanúgy nem lehet elkülöníteni pontyos-, vagy harcsás-, vagy keszeges- süllős-szakaszt, legfeljebb tartózkodási helyeket egy szakaszon belül táplálkozás, pihenés, szaporodás függvényében, aminek nyilván az alvízen is megvannak horgász-halász berkekben a sokat tapasztalt ismerői. És persze vannak a felvízhez hasonlóan egykor országos hírű környékek is, mint a már említett kunszenti részek vagy öcsödi területek, bár ezek a felvíz Gyoma környéki hírnevéhez régente sem értek fel.
Az alvízen manapság általános horgászzsákmány a harcsa, süllő, csuka, balin, sügér, ponty, amur, karika-, bagoly-, dévér-, laposkeszeg, jász, kárász, busa, menyhal, széles durbincs, egyes helyeken a márna, kevésbé, de horogra kerül compó, domolykó, selymes durbincs, kősüllő, garda, ritkán angolna.
A halak közel azonos és nem túl nagy egyedméretűek az alvízen is, harcsából 1-3 kg az általános, öt kiló feletti már itt is jó eredmény, tíz feletti szintén ritka, a kapitális pedig kivételes.
Süllőből 0,5-1,5 kg a standard, de minden évben azért itt is fognak kapitális jószágot, balinból és csukából talán egy leheletnyivel nagyobb az egyedméret, de a hatalmas példányok mégiscsak ritkák.
Pontyból talán kissé nagyobb 2,5-4 kg az átlag, de nyurgapontyból és azok vénjeiből időnként több található az alvízen. Egy-egy szép tíz feletti vadponty még ma is akad, de néhány esztendeje még 20 kiló közelében is fogtak minden évben egyet-egyet. Egy ekkora hallal megbirkózni a húzós alvízen felejthetetlen élmény és bizony az alvíz legendáiért nem egyszer egy-egy ilyen kaland a „felelős”. Telepített példány kevesebb, inkább a „félvad” tiszai tövesek tűnnek fel helyettük. Amurból igazán kicsi példány itt sem jellemző és jobbára csak a nagy etetéseken lehet számítani rá, igaz akkor itt is kapitális példányokra.
A keszegállomány egy fél tenyérrel sokszor nagyobb egyedméretet mutat, olykor egészen szép karikakeszegek és 40-50 dekás bagolykeszegek is bolyonganak nagyobb számban az alvízen és gyakrabban lehet elcsípni öreg dévéreket; szerencsések horgán egy-egy két kiló fölötti is „lapát” is feltűnhet. A jász itt sem okoz csalódást, kilós példányaik itt sem ritkák.
Mint látható, ha sok és nagy különbség nem is, de némi frissebb, kedvezőbb állapot mégiscsak mutatkozik az alvíz halállományában. Ennek oka ugyanaz, mint a természetesebb vízmozgás, jelesül az alvíz közvetlen kapcsolata a Tiszával. A folyószabályozások előtt, a Körös-Sárrétek irdatlan mocsárvilága halasította a Tisza környezetét, ma ez éppen fordítva van, a Tisza halasítja a Körös vízrendszerét.
E halasítás tulajdonképpen azt a folyamatot jelenti, mikor a tavaszi, ívási- és fő vándorlási időszakban a nagyobb folyókból, tömegével vonulnak fel a mellékfolyókba a halak, így minden évben a tavaszi nagyvizekkor a Tisza is újrahalasítja a Körösöket aktuálisan olyan mértékben, mint amilyen az áradás nagysága, időszaka és a Tisza halállománya. Ilyenkor általánosan kiegyenlítődik a Körös halállománya is, a vándorló-vonuló halak elfoglalják, „elosztják” egymás közt a régi-új élettereket. Ilyen spontán halasodás év közben is bekövetkezhet a Tisza által a Körösökön, főként, ha olyan árhullám jön, mely jobbára csak a Tiszán vonul le, s ilyenkor a halak következetesen kihúzódnak a tiszta vizű Körösbe.
Ennyi előzmény után érthető, hogy mivel a Körös-Berettyó vízrendszeren a Hármas-Körös alvízének van a legközvetlenebb kapcsolata a Tiszával, a legdirektebb módon határozza is meg a halállományát. Gondolhatnánk, hogy ezek szerint, a legnagyobb halállomány éppen ezért mindenkor az alvízen van.
Ez az állítás nem állja meg a helyét. A Tisza-hatás kettős. Hoz is, visz is. Az általánosan örökérvényű tapasztalat, hogy tavaszi időszakban, főleg, míg a Tisza miatt még nagy az alvízi szint, de a Körös már nem árad, rendkívüli halbőség tud mutatkozni az alvízen. Mindent lehet fogni, viszonylag szép egyedméretekben. Még a régi módszerekkel is, egy ólmos-páternoszteres szerelékkel, gilisztával csalizva is remek horgászélményben lehet részünk. Dévérek, jászok, ponty, harcsa, márna és még lehetne sorolni, milyen halak ostromolhatják a mederszélre hajított fenekezőt.
A legjobb időszakok kétségtelenül ezek. Amíg marad a nagyvíz, addig maradnak a halak az alvízen. Ahogy apadni kezd a Tisza és csökkenni kezd a körösi alvízi szint, a halak elkezdenek kifelé húzódni a Tiszába. (A felvízről is húzódnának, de a duzzasztó „megtartja” őket.) Az alvízen nincs, ami ösztönük útjába állhatna. Az 1980-as években üzemen kívül helyezett, tiszai torkolat előtt 4,5 km-rel lévő bökényi duzzasztómű ezt sokáig megakadályozta, de azóta a halaknak a békésszentandrási duzzasztóig szabad járása van a Tiszából a Körösbe és fordítva. Nyilván a horgászok kevésbé, a természetes folyamatokat támogatók pedig inkább örülnek ennek. Ez a tavaszi, természetes halasítást elősegítő folyamat, nyárhoz közeledvén annyira a visszájára tud fordulni, hogy az alvíz, extra alacsony vízálláskor, képes szinte teljesen leürülni.
A csongrádi horgászok és halászok jól tudják, hogy ha a Körös hőmérséklete eléri a 15 fokot, a halak kezdenek kihúzódni a hűvösebb Tiszába. Ha ez a folyamat pedig erős apadással is jár, netán a 2009-es év rendkívüli aszályával és alacsony vízállásával, akkor az mágnesként „húzza” ki a halak az alvízről a szőke anyafolyóba. Persze ha viszonylag magasabban marad a víz nyárára, akkor a mélyebb alvízi szakaszok megtarthatják a halat, főleg az olyanokat, melyek jobban ragaszkodnak az elfoglalt élettérhez, mint süllő, harcsa, de a keszegek, pontycsapatok érzékenyebbek erre.
E jelenség az alvízen belül is különböző mértékű lehet, nyilván a torkolathoz közelebb lévő szakaszok a „legérzékenyebbek” e tiszai-körösi halvándorlásra. Szelevényi, kunszentmártoni horgászberkekben alapigazság, hogy tavasszal lehet csak komolyabb eséllyel halat fogni a Körösön, aztán a nyártól, az adott év vízjárásától függően ugyan, de kisebb-nagyobb mértékben bizonyosan csökkenek a halfogási esélyek. Ez igen szélsőséges is lehet: kezdve, hogy a Kunszent alatti Farkas-kanyar kövezésein azért még lehet számolni erre-arra, vagy éppenséggel teljesen érdemtelen leülni a biztos kudarc tudatával.
Persze mindig marad valamennyi hal, olyan nem létezik, hogy a szó szoros értelmében haltól üres legyen egy folyószakasz, de néhány lézengő tenyeres keszegcsapat vagy egy-egy akadón megbúvó retúrsüllő a horgászesélyek előtt egyenlő a semmivel. A lényeg tehát általános: az alvíz az év első felében általánosan sokkal jobb lehetőségeket rejt. A nyári „halvesztést”, tovább súlyosbítja az a tény, hogy az alvíz 47,5 kilométeréből jelenleg 40 kilométer halászati hasznosításban van, ami mindenkori komoly gyérülési tényezőjét jelenti az alvíz halállományának.
Nem egyszerű tehát meghatározni az alvízi halállományt, mint ahogy azt sem lehet biztonsággal megmondani, hogy mire számíthat az ember egy-egy horgászatkor. Tapasztalat és friss információ birtokában is mindenkor nagy lutri az alvízi horgászat. Sokan jöttek már haza hal nélkül a híres Daru-kanyarból az ideálisabbnál ideálisabb körülményekben bízva, másszor a lehetetlen kinézetű folyó mesés zsákmánnyal jutalmazta azt, aki ennek ellenére rápróbált. Talán ez teszi ma is az alvizet annyira titokzatossá és vonzóvá sok körösi horgász számára.
Horgászmódszerek
Ami a horgászmódszereket illeti, csakúgy, ahogy a felvízen, itt is igen széles skálán mozognak, lévén, hogy az alvizet kísérő településeken is erős gyökerei vannak a horgászhagyományoknak. A pergetés, a kuttyogatás, mártogatás, a fenekező technikák itt is a legáltalánosabban alkalmazott módszerek, de a modern finomszerelékes horgászat úsztatós technikáit egyenesen ide találták ki. Alacsony víznél sok helyen, akár egy spiccbottal is elérhető a medertörés, rakósnak általában optimális a táv és a mélység, bolognaival pedig igazán szép „hosszúkat” lehet úsztatni. Szemet gyönyörködtető vegyes keszegzsákmány lehet jutalma annak, aki pirkadattól meghorgássza a reggeli órákat egy rendesebb alapozó etetésen úsztatgatva.
A komolyabb zsákmányra pályázók általában itt is kukoricával etetnek, olykor nehezítésként agyagba gyúrva a szemeket, hogy biztonsággal „megüljenek” a kívánt helyen. A feederes, pickeres technikák is kiválóan működnek, a rezgőspiccek elvének lényege sokkal inkább érvényesülni tud a húzós vízen, ráadásul elég sokszor csak ráejteni a szereléket a 10-15 méterre lévő medertörésre.
A pergetés, tapogatás partról és csónakból egyaránt könnyen kivitelezhető, s azokban az években, mikor a felszínen éjszaka gyakorta táplálkoznak a ragadozók, kezdő pergetők is könnyen tehetnek szert sikerekre, hiszen a keskeny mederben a partról könnyebben elérhető egy-egy rablás környezete, mint a szélesebb felvízen.
Sajnos az egész alvizet gyakorta sújtja egy nagyon bosszantó, horgászatot ellehetetlenítő jelenség, a sodródó vízinövények problémája. Még a felvízen, Mezőtúrnál becsatlakozó Hortobágy-Berettyó főcsatorna tehet róla, melynek szerves anyaggal fokozottan terhelt vizében, sokszor már kora nyárra rendkívüli mennyiségű vízinövény burjánzik el a békalencsétől a különböző hínárfajokig. E növénytömeget a Hortobágy-Berettyó hármas-körösi becsatlakozásánál (Árvízvízkapu) nem emelik ki, hanem az egész szép lassan, az év második felétől folyamatosan belemosódik a Körösbe. Aszályos, meleg nyarakon ez olyan mértékű, hogy az Árvízkaputól a Hármas-Körösön egybefüggő zöld hínárfolyam úszik le először a felvíz, duzzasztóig hátralévő szakaszán, majd az egész alvízen, bele a Tiszába.
Bizonyára káros ökológiai hatásait is ki lehet mutatni e „szennyező” anyagnak, de a horgászatra kifejtettett mindenképpen. Az alvízi horgászatot teljességgel ellehetetleníti, mert a vízközt és vízfelszínen sodródó növényzetet pillanatok alatt „felszedi” a horgászzsinór, s az egész szerelék máris a partszélen köt ki. Nagyon bosszantó dolog, ilyenkor sok horgász keserűségében inkább le se jár az év második felétől az „alkörösre”, mert nem elég, hogy a gyakori aszályos nyarakon kevés hal, még a horgászat fizikai kivitelezhetősége is korlátozott. Mivel a vonuló növénytömeg a vízitúrázók körében sem egy „ínycsiklandó” látvány és a turizmusra kétségtelenül negatívan hat, e probléma megoldása mindenképpen sürgető feladat.
A Hármas-Körös alvízén jelenleg három halászati jogbirtokos osztozik: a felvízen is jogot gyakorló Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége illetve a Körösi Halász Szövetkezet, valamint a nagyobbrészt már inkább tiszai területek felett illetékes Tisza Halászati Szövetkezet. Érdekes, de legjobb horgászterületnek itt is a horgászszövetség által kezelt terület mondható, bár az alvíz esetében e tényt más, természetes tényezők is erősítik, s persze a már említett tavaszi nagyvizekkor pedig éppenséggel nincsenek is nagy különbségek.
E szóban forgó horgászati kezelésű szakasz – mint egyetlen ilyen alvízi terület –, tulajdonképpen a felvizet „bezáró” horgászkezelésű rész alvízi folytatása még mintegy 7,5 km-en keresztül. E kezdeti, duzzasztó utáni alvízi szakaszról mondható el, hogy több-kevesebb, de mindenkori halállomány tartózkodik rajta, még akkor is, hogyha a Tisza „elszívó” hatása az alvízi körülmények hatására erőteljes. Ennek az oka egyrészt magától a tiszai torkolattól értelemszerű legnagyobb távolság és maga a békésszentandrási duzzasztó, melynek üzemi időszakban állandóan oxigéndús alvízi környezete nagy vonzerőt jelent a környék halállományára.
A duzzasztókapuk utáni első száz méter, a „zubogó”, lokális szinten ma kétségtelenül az egész körösi vízrendszer legnagyobb halsűrűséget jelentő helye. A friss, beoldódó oxigén okozta csáberőt csak fokozza, hogy közvetlenül a duzzasztó után, mintegy száz méterre van a 29 km hosszú Kákafoki-holtág kifolyója, amin az áprilistól-novemberig szivornyával állandóan mozgatott holtág vize áramlik nagy erővel kifelé, rengeteg szerves táplálékot szállítva a Körös vizébe. Minden zsákmányként szóba jöhető halfaj előfordul itt.
Ennek okán, s hogy a vízi létesítménynek könnyű és időjárástól független a megközelíthetősége, e helynek állandó a horgászati leterheltsége. Emiatt nem olyan egyszerű a temérdek halból egy-egy szebb példányt fogni, nem beszélve arról, hogy az ilyen „szebb” példány elve egyre kevesebb itt is. Mindenesetre az ügyesebb keszegezők ritkán mennek el élmény nélkül, csakúgy a pergetők, akiknek még a rutintalanabbja is – ha elég kitartó – egy-egy kissüllő, kisbalin fogásának élményével gazdagodhat.
A duzzasztó után mintegy hat kilométeren viszonylag egyenes mederrészeken szalad a víz, rengeteg jó horgászhely található mindkét parton, s el lehet mondani, hogy ez az egész alvíz legfrekventáltabb horgászterülete. Nyilván a már említett, duzzasztó által kifejtett hatás is tehet arról, hogy több-kevesebb hal mindig tartózkodik errefelé, de a duzzasztó utáni egyenes mederrészek kedvező tulajdonsága, hogy számos olyan márgás talajrétegen keresztül haladnak, melyek kiváló táplálékforrást jelentenek a halaknak a bennük lakó kérész- és egyéb rovarlárvák miatt.
Csakúgy, mint az egyenes részek után következő, s egyben a horgászkezelésű szakasz alsó határát jelentő merész dupla kanyarív, a Daru-kanyar, mely legendái az egekig érnek. Az akadóival és gödreivel tarkított, látványnak sem utolsó folyórész kétségtelenül kiváló élettér a halak számára, ligetes partvonala pedig szinte tökély a horgászidillnek. Rapszodikus hely azonban, nagy tapasztalatot és olykor nagy kitartást igényel, de valóban rengeteg, szebbnél-szebb hal került már horogra itt, akár harcsát, nyurgapontyot, dévért, vagy süllőt említsünk.
A kanyar utolsó ívének kifutása a halászati jogbirtokos-határ, innentől a Körösi Halászati Szövetkezet a gazda. A medervonulat, dacára a folyó vonalának egy erősebb törésére ellenére egyneműbbé válik, s ennek okán egészen Öcsöd határáig alig találni horgászhelyet. Az Öcsöd alatti hajlásoknál lelni csak rendszeresen kijárt állásokat, itt van az öcsödiek „szabadkikötője” is.
Az öcsödi híd és a település környéki folyórész a helyi horgászok által kedvel terület, akárcsak a híd után nem messze becsatlakozó NK-csatorna (Nagykunsági 2. sz. főcsatorna), amelyik tulajdonképpen a Tisza-tó alsó végénél, Abádszalóknál lép ki a tározóból és létesít „köldökzsinórt” a Körössel.
A csatornabefolyó után vadregényes, sok helyen nehezen járható hullámterek között fut a folyó, hatalmas mentetlen holtágak kísérik sok helyen szebbnél szebb kanyarokkal ívelt medrét. Ezen egymás utáni, Öcsöd és Kunszentmárton közötti kanyarok jelenleg az egész Hármas-Körös legváltozatosabb, legígéretesebb mederszakaszát jelentik első pillantásra. Sajnos azonban sokszor éppen ezeken a helyeken a legerősebb a halászati tevékenység, így e kevésbé háborgatott és eszményi kanyarokkal fürtözött folyószakaszokon sem mutatkozik általánosan kiemelkedőbb halállomány. Azért a gátakhoz közelebb eső kanyaríveken mindenhol akad egy-egy kiült horgászhely és kalandos hullámtéri barangolással el lehet jutni eszményi nyugalmú táborozóhelyekre a többé-kevésbé kitaposott utakon-ösvényeken, de összességében elmondható, hogy messze sincs olyan pezsgő horgászélet, mint mondjuk a felvíz gyomai szakaszán vagy az alvíz duzzasztó utáni horgászkezelésű környezetében.
Kunszentmártonhoz közeledve és a települést követő néhány kilométeres szakaszon aztán nagyobb lesz a horgászok jelenléte, a városba mélyen beívelő Farkas-kanyarban csónakok sokasága pihen megkarózva, jobban kitaposottá válnak a hullámtér útjai-ösvényei. Ez azért sem meglepő, mert a település közvetlen környezete a kövezett kanyaroktól a fás beszakadásokon át a márgákig, remekebnél-remekebb helyeket vonultat fel.
Aztán Szelevény felé félúton a horgászoktól ismét kevésbé jártak lesznek a hullámterek, pedig itt is számos kiváló mederképlet kínálja horgászatra magát helyenként 8-9 méter mély gödreivel. Csakhogy immár egyre közelebb járunk a Tiszához, a már említett, halakat hozó-vivő „apály-dagály” jelenségre egyre érzékenyebb a folyó. Szelevény közvetlen környezetében szaporodnak csupán meg újra a horgászhelyek, a helyiek csónakjai szintén a település alatti kanyarban sorakoznak.
A település után aztán szinte teljesen eltűnnek a kijárt parti állások, igaz a meder is hosszú, egynemű ásás csupán egy jó darabig, amit nagy sokára egy szép ívű öreg „kövű” kanyar tör meg. Itt a szentesiek tartják ladikjaikat és az egykori komphoz vezető betonút némi „horgász-infrastruktúrát” hoz az elhagyatott környékre, amit jó néhány kijárt horgászhely jelent a bal partban.
A kanyar után a Szelevény és Körös-torok közti szakasz legjelentősebb horgászhelye következik, az egykor szebb napokat látott bökényi vízlépcső környezete. A múlt század elejétől az 1980’-as évekig üzemelő duzzasztó mintegy két méterrel emelte meg egykoron az alvíz szintjét, biztosítva a vízszintet a hajóforgalom számára, s a horgászok számára nem mellékesen megtartva a halakat a visszavonuló árhullámok után. Az alvízi települések horgászai mai napig visszasírják ezeket az időket, örök reményt táplálva a vízlépcső időnként fel-fellángoló, újjáépítésének ötletét szorgalmazó javaslatai felé.
Az elbontott vízlépcső erősen kövezett, zsilipcsatorna miatt osztószigettel megválasztott mederkörnyezete ma is kiváló horgászhely, jelentős halállományt képes megtartani. A bal part szépen gondozott, ligetes hullámtere manapság is kedvelt táborozóhely, ilyen szempontból Bökény ma is él, szezonban üdítő vérkeringést bonyolít ezen elhagyatott Körös-szögi terülten. Bökénytől a torokig már nincs számottevő parti horgászlehetőség, ide jobbára a csongrádi horgászok "hatolnak" fel csónakkal (egészen Szelevényig), különösen akkor, mikor a hullámtéri mentetlen holtágak és kubik-rendszerek fokain visszafelé ömlik a víz a Körösbe az árhullámok levonulása után. Az alvíz medre végül, az egész Körös-Berettyó vizét szállítván, merőlegesen szakad bele szeszélyes anyafolyójába, a Tiszába.
Összevetve tehát elmondható, hogy az alvíz, részben természetes, részben mesterséges okok miatt, sok tekintetben és sokszor egy teljesen más, sokkal szélsőségesebb, sokkal rapszodikusabb folyó arcát mutatja a halfogási lehetőségekben, mint a felvíz. E szélsőségeihez illő titokzatossága és vadregényessége miatt azonban semmivel sem foglal el kevésbé előkelő helyet a horgászok szívében, mint a felvíz.
Az alvíznek vadregényessége, ígéretei,
szeszélyei miatt, mindig is előkelő helye lesz a horgászszívekben...
forrás: Körös-Horgász
Sipos Fishing Team - Sipos János - Sipos Szabolcs
