Aki gyakran perget, az tudja, hogy a ragadozókat rendszerint az akadók közelében találjuk - ezért számolni kell a gyakori elakadással. Láttam már horgászokat, akik a beakadt mûcsalit gondolkodás nélkül veszni hagyják, és újat kötnek fel helyette. Egy jó mûcsali nem olcsó. A bevált, "sokat látott" mûcsali értéke pedig az áránál is nagyobb. Az alábbiakban a hozzám hasonlóan gondolkodó horgászoknak szeretnék néhány tippet adni az elakadt mûcsali kiszabadításához.
Ha beakadtunk az elsõ és legfontosabb, amit tennünk kell, hogy ne tegyünk semmit. Semmi esetre se kezdjük el eszeveszetten rángatni és erõltetni a felszerelést, mert így a horog egyre jobban megfogja az akadót, ráadásul a zsinórt is alaposan meggyötörnénk ezzel (fõként a spiccgyûrûnél lévõ rész reszelõdik ilyenkor, a kint lévõ zsinórrész pedig végig megnyúlhat). Inkább támasszuk le a botot, fújjuk ki magunkat, és higgadtan próbáljuk átgondolni a mentés lehetséges módozatait. Minden reményünk megvan, amíg össze vagyunk kötve a beakadt mûcsalival. Ha a zsinór elszakadt, talán le is mondhatunk az egészrõl, ezért erre fokozottan figyeljünk, és kíméljük a zsineget!
Ha pillanatnyilag nem akarunk idõt pazarolni a mentésre, vagy nem akarjuk összepancsolni a horgászhelyet, akkor se adjuk fel: elvághatjuk zsinórunkat az orsónál, a végét pedig kössük egy parti fához, vagy leszúrt karóhoz - így késõbb visszatérve még megtalálhatjuk.
Ha már készen állunk a mentésre, elsõ lépésként próbáljuk meg elképzelni az elakadt mûcsali helyzetét. Az elakadás irányát általában könnyû megállapítani. Amit pedig el kell érnünk, hogy a csalit ezzel ellentétes irányba meghúzva, kiakasszuk a horgot. Ne féljünk az improvizációtól és ne legyünk lusták ehhez célszerszámokat rögtönözni!
Könnyebb dolgunk van, ha horgunk masszív, álló akadóba (tuskóba, kõbe) kapaszkodik, és reménytelenebb a helyzet, ha horgunk olyan akadóban van, amely minden irányba utána hajlik a húzásnak (vékony ág, iszapba ragadt rongy, vagy mûanyag zacskó). Ilyenkor próbáljunk meg minél közelebb kerülni az elakadás helyéhez. Minden centi számít... Sokat segíthet egy csónak vagy hosszúszárú csizma (kivéve, ha a legkézenfekvõbb módszer mellett döntünk: ehhez csupán egy fürdõnadrág, kis bátorság és nyári fürdõidõ kell). Parti horgászatnál sohase mellõzzük a magas szárú csizmát, sok megmentett villantót köszönhetek neki! Ha sikerült az akadót legalább bothossznyira megközelítenünk, a spiccet víz alá dugva "tekerjünk rá" a mûcsalira és apró, óvatos mozdulatokkal próbáljuk kiszabadítani. Erre a rendkívül hatásos módszerre is gondolok, amikor legalább három méteres pergetõbotokat választok... Mindemellett tudni kell, hogy az eljárás nagyon "mostoha" a spiccel szemben.
Ilyenkor különösen hasznos a kemény véggyûrû, de mindenképp legyünk óvatosak! Láttam már "kotrás" közben letört spiccet...
Ha elszakadt a zsinórunk, és már a beakadás helyére sem emlékszünk elég pontosan, de van még idõnk és türelmünk - be kell akadnunk még egyszer ugyanoda... Egy kevésbé féltett villantóval kezdjünk el dobálni ugyanarról a helyrõl ugyanabba az irányba. Ha elég lassan és mélyen húzzuk a villantót, valószínûleg ismét elakadunk oda, ahol a beszakadt csalit is keresnünk kell, és jöhetnek a fenti módszerek.
Ha már semmi sem segít, még valami segíthet: a "húzópróba" - én így nevezem, de nevezhetjük egyszerûen beszakításnak is. A féket "csontraszorítva", a botot a húzás irányába tartva szép lassan elindulunk kifelé... (A türelmetlenebbek ezzel kezdik, pedig erre csak a legvégsõ esetben kerülhet sor.) Ilyenkor még elõfordulhat, hogy a mûcsali kiszakad az akadóból vagy kihajlik a horga. Mindennél fontosabb, hogy háttal legyünk a víznek, mert a közelbõl kiszabaduló hármashorog komoly sérüléseket okozhat! Ez a módszer a fonott zsinórral horgászók kedvence, a monofil ebbõl a harcból rendszerint vesztesként kerül ki.
Valamelyest csökkenthetjük az elakadások számát, ha a mûcsali horgát "leheletnyivel" kisebb méretûre cseréljük. Persze ezzel együtt a sikeres akasztások száma is csökkenhet - bár tapasztalataim ezt nem támasztják alá.
Apró ötletek
-Kisebb folyón vagy holtágon, a túlparton haladó társ egyszerûen rádobhat zsinórunkra, majd maga felé tekerve kiakaszthatja a mûcsalit. Természetesen vigyáznia kell, hogy szerelékét közben ne engedje túl mélyre, különben õ is elakadhat ugyanott.
- Folyóvízen alkalmazhatjuk a fonott ágkoszorú vagy fadarab úsztatásos módszerét. Dobjunk egy nagyobb faágat a vízbe és ha sikerült elérnünk, hogy belesodródjon zsinórunkba, rövid úsztatás után enyhén vágjunk be. Sodrásban, orsónk karját felnyitva, magára is elengedhetjük zsinórunkat, és ha már elég nagy hasa képzõdött, ugyanúgy vágjunk be.
- Egy módszer a nagyobb súlyú villantókhoz: a nyitott karú (!) orsó dobját lefogva hátrálunk, amíg a zsinór pattanásig feszül. Amikor már "zenélni lehet rajta", engedjük fel ujjunkat a dobról. A hirtelen lazuló zsinór miatt a villantó súlya kimozdíthatja a horgot.
- Ha túlságosan mély a víz, használhatjuk a közismert lakatos-módszert. Ehhez csak egy madzagra kötött lakat kell, de ha megfigyeljük a szabadítás elvét, másféle súlyt is készíthetünk erre a célra. Csatoljuk fel a lakatot a véggyûrû és villantó közti zsinórrészre, majd a villantóra ráengedve enyhe mozgatással próbáljuk meg kimozdítani azt.
- A villantó-szabadító eszközeink, rendszerint otthon vannak, amikor igazán szükség lenne rájuk. Ilyenkor a vízparton kell rögtönöznünk. Szerezzünk egy hosszabb ágat, amely elér az elakadt mûcsaliig. Egyik végét vágjuk villásra, majd használt zsinórból (amit sajnos gyakran lehet találni a forgalmasabb helyeken) kössünk hurkokat a villára. Köthetünk rá, ezenkívül háló- vagy rongydarabot is - bármit, amibe a mûcsali horga könnyen beleakadhat. A "feldíszített" karóval tapogatózzunk a mûcsali vélt helyén, hátha beleakadunk a hármashorog szabadon maradt ágaiba. Így próbálkozhatunk a már beszakított mûcsalik esetében is.
Valamivel "fogósabbá" tehetjük az eszközt, ha egy jó erõs mágnest is kötünk rá (kidobott hangszórókból szerezhetünk ilyet). Ezzel az akadóból kiesett, aljzaton heverõ mûcsalit is megtalálhatjuk. A mágnes egymagában nem képes kiemelni a mûcsalit (elõzetes kísérleteim szerint a mágnes csak a villantó kanalára és horgára gyakorol vonzó hatást), tehát szükség van a "díszekre" is. Egy rosszul sikerült dobás során villantónk nemcsak a víz, hanem parti fák foglyává is válhat. Ilyenkor marad a legõsibb módszer: a fáramászás. Sohase másszunk bottal a kézben. Felszerelésünket hagyjuk a földön nyitott karú (!) orsóval. Ha sikerült elérnünk a villantót, akasszuk le a forgókapocsról és tegyük el. A földrõl majd visszatekerhetjük a visszazárt (!) forgókapcsot. A wobblereket kevésbé fenyegeti az elakadás veszélye. Ha egy felúszó wobblerrel akadót fogok, egyszerûen meglazítom a zsinórt, a wobbler pedig kiemelkedik az akadóból.
Ezek a legismertebb mentési módszerek. Természetesen megannyi sajátos helyzet újabb és újabb ötleteket szülhet. Tegyük félre a pillanatnyi dühöt és ne legyünk restek gondolkozni. Mindannyian tudjuk, hogy egy-egy villantó értéke néha attól is függ, hogy az évek során mire voltunk képesek érte.
Sipos Fishing Team - Sipos János - 2010
