2010.06.23
Nemes Attilától, a KHESZ ügyvezetőjétől kapott információk szerint Békésszentandrás és Szarvas közelében a vízminőség javult. A Körösökön levonuló kisebb árhullám megtette a hatását. A mai napon 3-400kg tetemet távolítottak el a Körösről.
Nagyrészt keszegek döglöttek, de volt egy pár nagyobb testű harcsa; süllő. Jó hír viszont, hogy az ivadékok nagyrésze átvészelte a katasztrófát. Hírfolyamunkat ezzel a hírrel befejezzük. Az összefoglalást és következtetéseket, elemzéseket, okokat, szakértői véleményeket és sok-sok fotót, a július elején megjelenő Körös-Horgász Magazinban tesszük közzé.
forrás: Körös Horgász
És hogy a Hortobágyban mi maradt, azt majd az árvíz levonulása után, az első horgászat alkalmával megtudjuk. Addig csak reménykedni tudunk, hogy mégis túlélte a folyó ezt a nagy szennyezést.
Sipos Fishing Team - Sipos János - Sipos Szabolcs