2010. 06.17 07:45
A vízügy hivatalos tájékoztatója:
A tömeges halpusztulást eredményező kritikus vízminőségi helyzetre való tekintettel, tegnap 15 órától III. fokú vízminőségvédelmi készültség került elrendelésre a Hortobágy-Berettyó működési területünket érintő szakaszán. Az ár- és belvízvédelmi helyzet miatt vízfrissítésre jelenleg nincs lehetőség. Igazgatóságunk a káreseménnyel kapcsolatban szakmai irányítást és ellenőrzést végez.
2010. 06.17. 07:55
Tegnap a Hortobágyi Nemzeti Park és a Körös-Maros Nemzeti Park dolgozói próbálták lokalizálni a szennyező forrást. Egyenlőre még nem lehet biztosat tudni a szennyeződés pontos okáról és helyéről. De valahol Balmazújváros térségében feltételezik a szakemberek.
2010. 06. 17. 9:10
Az elsődleges vizsgálatok szerint, a belvizekkel érkező nagy szervesanyag és nitrát tartamú víz okozta oxigánhiány felelős a tragédiáért.
2010.06.17 9:25
A helyszínen tartozkodó munkatársunk jelenti, hogy egybefüggően fehér a víz teteje a dögöktől.
Nem hivatalos értesülések szerint a jelek nem oxigén hiányra, hanem mérgezésre utalnak.
2010.06.17 10:25
A halászokat nem zavarja a katasztrófa: vígan halásznak a Hortobágy-Berettyó torkolatától fölfelé, a Hármas-Körösön.
A gyomai szakaszra még Szolnokról is érkezett erősítés nagy számú meslenchálóval. Szükség is van rá, mert a halak tömegével menekülnek folyással szemben, fölfelé a Körösön. Gusztustalan! Ez a mai magyar halászetika.
2010. 06.17. 14:30
Az előzetes becslések szerint az elpusztult halak mennyisége elérheti a több száz mázsát! Kollégánk szerin – aki jelenleg is a Hortobágy-Berettyón tartózkodik és fotókkal dokumentálja az eseményeket –, sok helyen vastagon sodorja egybe a szél a dögöket a pár centis ivadéktól a 5-6 kilós ponytokon át, a tíz-húsz kilós amurokig. A halfauna teljes egésze elpusztulhatott egyes szakaszokon. A fotóriportot előre láthatólag az esti órákban tudjuk felrakni .
2010. 06. 17. 14:40
Most kaptuk a hírt, miszerint Mezőtúr városát is elérte a szennydugó. Egy helyi lakos szerint, a városban is érződik az orfacsaró bűz ami a Hortobágy-Berettyóról érkezik. A városi folyószakaszon több helyen is mutatkoznak a halpusztutás előjelei. Halak tömegei pipálnak a vízfelszínen. A torkolat utáni Hármas-Körös szakaszon is egyre intenzívebb szaga van a víznek. De szerencsére a tegnap esti hal pipálás mára abbamaradt. Reméljük, itt már annyira felhígul majd a szennyeződés, hogy nem okoz halpusztulást.
2010. 06. 17. 14:58
Vízügyi igazgatóság tájékoztatója:
A Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a Hortobágy-Berettyó főcsatornán kialakult, tömeges halpusztulást és kellemetlen szaghatást eredményező kritikus vízminőségi helyzetre tekintettel, 2010. június 15-én 15.00 órával III. fokú vízminőségvédelmi készültséget rendelt el. A halászati hasznosító (Körösi Halászati Szövetkezet, Gyomaendrőd) állandó figyelő szolgálatot tart fent. A halpusztulás a Hortobágy-Berettyó főcsatorna teljes szakaszán fennáll, mely nem csak igazgatóságunk működési területét érinti. A halpusztulás oka a már hosszabb ideje tartó ár- és belvízvédelmi helyzet. A Tisza és a Hármas-Körös visszaduzzasztó hatása miatt a főcsatorna gyakorlatilag állóvízi jellegűvé vált. A Keleti-főcsatornából frissítővíz átadásra jelenleg nincs lehetőség, ugyanakkor a vízgyűjtőterületről nagy mennyiségű bel- és csurgalékvíz, valamint tisztított szennyvíz-terhelés éri a főcsatornát. A hatóság által elvégzett vízvizsgálatok alapján rendkívül magas (a legmagasabb, V. osztályú = erősen szennyezett) a vízben lévő szervesanyag mennyisége, viszont kevés az oldott oxigén tartalom. A helyzet kedvezőtlenebbé válásához hozzájárult az utóbbi napok időjárása, mely fokozta a víz felmelegedését (24 oC). A Hortobágy-Berettyó főcsatorna bel- és szennyvíz eredetű pangó vize, a folyamatosan jelentkező haltetemek, valamint a meleg időjárás miatt a víz sötét színű, szaga rendkívül bűzös.
A halászati hasznosító folyamatosan végzi a haltetemek elszállítását, amely már meghaladja a 10 mázsát.
Tegnap délelőtt megnyitottuk a Hortobágy-Berettyó főcsatorna Hármas-zsilipét, így a vízáramlás ezen az ágon is megindult a Hármas-Körös irányába.
A Hortobágy-Berettyó üzemeltetésében érintett három környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság (Szolnok, Debrecen, Gyula) összehangolt intézkedés-sorozattal kísérli meg a kárelhárítást.
A szolnoki igazgatóság mától a Hortobágy-Berettyón 4 helyen, a Hármas-Körösön pedig 1 helyen frissítővizet biztosít a vízminőség javítása érdekében.
Tegnap már a Hármas-Körösön is – Öcsödig - észlelték a halpusztulást. Ennek okán 2010. június 17-én 10 órától a Hármas-Körösön is elrendeltük a legmagasabb, III. fokú vízminőségi készültséget.
Ma délutántól 4 db 300 l/s teljesítményű szivattyúval Mezőtúr belterületén (a vasúti és közúti hídnál) vízlevegőztetést végzünk a Hortobágy-Berettyó vízfrissítése érdekében.
2010. 06. 17. 16:21
A médiában az a tévhír terjedt el, hogy a Hármas-Köröst elborítják a haltetemek. Ez nem igaz! A tömeges halpusztulás a Hortobágy -Beretyóra korlátozódik egyelőre! Bár a Hármas Körösön is megjelent elvétve egy-egy haltetem, nagy a valószínűsége, hogy a Hortobágy-Berettyóról került oda (reméljük). Az viszont tény, hogy a Körös vizének minősége is rohamosan romlik az említett szakaszokon
2010.06.18 07:30
Az éjjel nem javult a helyzet, sőt. Azt a hírt kaptuk ,hogy a Kákafokon is elindult a halpusztulás. A Hármaskörös alsó szakaszain is egyre több a dög. A félhalmi holtágon is kezd kritikussá válni a vízminőség. A gyomaendrődi folyó szakaszon pedig döglik a kagyló és este pipálnak az ivadékok! Gyülekeznek a baljós előjelek egy hatalmas ökokatasztrófa bekövetkezésére
2010.06.18 09:00
A Vízügyi igazgatóságok lezárták az érintett folyószakaszok gátjait. A katasztrófa turisták megjelentek, illetve az illegális halbegyűjtők is. Itt hívnám fel a figyelmet, hogy a Hortobágy -Berettyóból kifogott halak fogyasztásra alkalmatlanok! De gondolom ez magától értetődik.
2010.06.18 10:00
A vízügyi szakemberek erejüket megfeszítve próbálnak úrrá lenni a katasztrófán, de sajnos a lehetőségeik korlátozottak.
Egyszerűen a hidrológiai viszonyok miatt nem lehet komolyabb vízfrissítést eszközölni a Hortobágy-Berettyón. A Hármas-Körös vize Gyomaendrődnél is lelassult, és az ártéren elöntés alatt lévő részeken rohad a növényzet, ami oxigént von el a vízből. A Körös menti holtágakba beömlő nagy mennyiségű csorgalékvíz, belvíz is tovább rontja a helyzetet.
2010.06.18 13:38
A Hármas-Körös érintett szakaszain továbbra is csak mérsékelt a halpusztulás. Ennek ellenére a horgászatot a Hortobágy -Berettyó torkolatától lefelé nem javasoljuk. De a Hármas Körös fenti szakaszain kifogott halak elfogyasztása is kockázatos lehet.
21:47
Nem vesztünk el, ahogy sok olvasónk kérdezi, csak dolgozunk az új számon. Illetve utána jártunk az üggyel kapcsolatban egy-két dolognak. Oknyomozásunk eredményét a júliusi számunkban tesszük közzé. Van egy halovány jó hírünk. A Sebes Körösön egy kissebb árhullám érkezik, ami reméljük átfrissíti a Hármas-Köröst. Valamint úgy tudjuk, hogy a Tisza is tetőzött Csongrádnál. Ha megkezdődik a vízszint csökkenés a Tiszán, akkor van remény a vízcserére a Körösön, illetve a Hortobágy- Berettyón.
10:05 Tovább gyűrűzik a tragédia:
Az éjszaka folyamán megkezdődött a halpusztulás a Hármas-Körös alsó szakaszán is. A szentandrási Körös szakaszon ezrével pipálnak a halak, és elindult a pusztulás! A halászati Felügyelő már a helyszínen tartózkodik és úton van a halászati jog tulajdonosának képviselője, Nemes Attila is.
Értesüléseink szerint a halőri jelenlétet rendkívül megerősítették a várható halhordás miatt. Ismételten felhívjuk rá a figyelmet, hogy az elpusztult, sodródó halak fogyasztása veszélyes!
2010.06.19 11:50
A halőröktől kapott információ szerint a reggeli tömeges pipálás mérséklődött. A Hármas Körösön az összes hal a kiöntésekre menekült a szennyezés elől. Tömegével zsúfolódtak össze a méteres vízben a halak. A napsütés hatására valamennyire megindult az oxigén termelődés a vízben, ez pillanatnyilag javított a helyzeten, de ez az éjszaka folyamán várhatóan megint kritikussá válhat.
16:47
A Hármas-Körös Békésszentandrási szakaszán a helyzet sajnos tovább romlik. A nagytestű halak tömegével húzódtak ki a gát tövébe. A pipálás intenzív. A szövetség halőrei megerősítetten látnak el szolgálatot az éjszaka.
7:11
Az éjjeli, megerősített halőri szolgálat jelentése szerint a Hármas-Körösön nem történt változás. A víz állapota továbbra is kritikus . A Hortobágy Berettyón pedig már vízről nem is beszélhetünk, mert ami a mederben folyik az nem víz, hanem valami más. A halászok nagy erővel halásszák az említett folyószakaszokat. Hordják el a félig döglött halakat! Hála az engedékeny Halászati Felügyelőnek.
2010.06.20 07:46 A vízügy hivatalos tájékoztatója:
A Hortobágy-Berettyó főcsatornán továbbra is III. fokú vízminőségvédelmi készültség
van érvényben. A kialakult helyzet javítása érdekében - a Hármas-zsilip 1-es táblájának teljes nyitása mellett - a mezőtúri közúti hídhoz telepített 4 db szivattyú továbbra is végzi a levegőztetést, valamint a szolnoki székhelyű KÖTI-KÖVÍZIG 4 átadási ponton frissítővízet ad le, összesen 12 m3/s vízhozammal.
A halászati hasznosító folyamatosan végzi a haltetemek letermelését és elszállítását, amely eddig meghaladja a 19 mázsát.
A Hármas-Kőrösön is változatlanul III. fokú vízminőségvédelmi készültség van érvényben.
A KÖTI-KÖVIZIG 1 átadási ponton frissítővíz leadását végzi a folyóba. A Szarvas-Békésszentandrási holtág vízminőségvédelme érdekében, a szivornyás vízpótlás tovább szünetel.
A tegnapi mérési eredmények szerint a Hortobágy-Berettyón javult az oldott oxigén-tartalom, a szervesanyag-tartalom pedig csökkent, így összességében elmondható, hogy kismértékben javult a vízminőségi helyzet.
A Hármas-Körös viszonylatában, Gyománál lényegesen jobb a vízminőségi összhelyzetkép, mint a Békésszentandráson, a Szarvas-Békésszentandrási-holtág vízminősége közepesként jellemezhető.
A Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség napokban végzett, kiterjedt vízvizsgálati eredményei alapján megállapítható, hogy a Hortobágy-Berettyó főcsatornán kialakult vízminőségi helyzetnek nem pontszerű szennyezés az oka.